Megerősítették Markovics letartóztatásának hírét

Duna TV
2001.02.25. 18:10
Szerbia igazságügyminisztere tegnap este megerősítette Radomir Markovics volt szerb állambiztonsági vezetőnek és még három társának őrizetbe vételét. A négy személyt többszörös gyilkosság és Vuk Draskovics szerb ellenzéki vezető másfél évvel ezelőtti közúti balesetével összefüggő okirat-hamisítás gyanúja miatt fogták el. Megfigyelők szerint ez esetleg Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök készülő letartóztatását is előrevetítheti. A hatóságok a Draskovics-ügy mellett az 1999-ben meggyilkolt Szlavko Csuruvija ellenzéki újságíró halálával és a tavaly elrabolt Ivan Stambolics volt szerb elnök sorsával kapcsolatban hallgatták ki Markovicsot. Vuk Draskovics 1999 októberében szenvedett közúti balesetet Szerbiában, amelyben négyen meghaltak, ő maga pedig megsérült. Draskovics kezdettől fogva merényletkísérletnek nevezte a balesetet, amelyért többször Markovics szolgálatát tette felelőssé. Vladan Batics sajtóértekezletén egyébként szándékosnak nevezte a balesetet, amelyet egy homokkal megrakott teherautó okozott. Az igazságügyminiszter ugyanakkor nem kommentálta azokat a felvetéseket, hogy Markovics elfogása esetleg magának Milosevicsnek a készülő őrizetbe vételét vetíti előre.