Mégsem zárják ki a Fideszből Heves polgármesterét

2008.04.03. 18:03

Mégsem zárják ki a Fideszből Csáki Zsigmondot, Heves város polgármesterét és Magyar Istvánt, a párt egri elnökét. Csáki korábban arról beszélt, hogy, bár hivatalos értesítést nem kapott, úgy tudta, hogy a Fidesz országos elnökségének márciusi ülésén tárgyalják a kizárására vonatkozó javaslatot, miután aláírásgyűjtés kezdődött ellene a párton belül. Az ok: a Csáki vezette jobboldali többségű önkormányzat pályázat alapján magánkézbe adta a hevesi rendelőintézet működtetését.

A pályázat nyertese pedig éppen az az Agria Ügyelet Kft. volt, amelynek egyik tulajdonosa Magyar István, a Fidesz egri elnöke. Akkori lapértesülések szerint utóbbi politikus eltávolítása is napirendre került a pártban. Ugyanakkor Csáki Zsigmond tagja a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz Polgári Frakciójának is, amely harcosan tiltakozott az ellen, hogy a szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés pályázatot írt ki az egri kórház működtetésére.