Zöld Szalag Mozgalom az agráriumért

MR
2001.03.02. 14:54
A Zöld Szalag Mozgalom alapítói hosszú távra szóló mezőgazdasági és vidékfejlesztési koncepciót dolgoztak ki. A szervezet alapítói Kupa Mihály, Raskó György és Nagy Tamás azt szeretnék, ha a politikai pártok beépítenék programjukba az elképzeléseket. Az MSZP, az SZDSZ és az MDF már kedvezően fogadta a kezdeményezést. A program kiindulópontja, hogy nemzetközi szinten erőteljesen felértékelődik a fogyasztóvédelem, az élelmiszerbiztonság és az agrárkörnyezetvédelem -jelentette ki Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének elnöke. Nagy Tamás hozzátette, hogy a nemzetközi piacon, főleg az utóbbi idők járványai állat- és élelmiszeregészségügyi problémái miatt egyre inkább csak azokat a termékeket lehet eladni, amelyek mindenben megfelelnek az említett követelményeknek. Magyarországnak jó esélye van az ilyen termékek előállítására, mert nemzetközi összehasonlításban is úgymond tiszták vagyunk. Maga a program 12 fejezetből áll, ezek közül a legfontosabbak, hogy az eddig meghatározó gabona- és hústermelés mellett az olyan ember- és munkaigényes ágazatokat is fel kell fejleszteni, amelyeknek a termékeire kereslet van a nemzetközi piacon és emellett a foglalkoztatást is növeli. Ilyen például a kertészeti ágazat, amelynek felfejlesztésével 200 ezer embernek lehetne munkát adni. Ez azért is fontos, mert az uniós csatlakozás után több 100.000 ember kiesik a jelenlegi támogatotti körből - mondta Nagy Tamás hozzátéve, hogy a jelenlegi szétszórt, elaprózott támogatási formák hatékonyabbá tételével is jelentősen javítani lehetne az agrárágazat siralmas helyzetén.