Kisgazda reformerek Fidesz-jelöltként?

Népszabadság
2001.03.05. 08:20
A Fidesz hamarosan nyilvánvalóvá teszi, hogy egyedül kezdi meg a felkészülést a 2002-es parlamenti választásokra - értesült a Népszabadság. A legnagyobb kormánypárt az FKGP-vel már nem lát lehetőséget a választási együttműködésre, az MDF ,,szekere után pedig nem hajlandó futni". A napilap szerint ezt jelzi majd, amikor a közeljövőben két partnerszervezetével, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ) és a Fidelitasszal aláírja a választási megállapodást. Az MKDSZ az eddigi tervektől eltérően várhatóan nem húsz, hanem még ennél is több helyet kaphat a Fidesz képviselőjelöltjei között, és a Fidelitas is a korábbiaknál ,,előnyösebb ajánlatra" számíthat. A kisgazdákkal folytatott együttműködésnek a párt körüli botrányok és a népszerűség rohamos csökkenése ,,vetett véget", a legnagyobb kormánypártban mérlegelik azonban annak lehetőségét is, hogy a kisgazdapártból kiváló ,,reformerek" indulhassanak a Fidesz képviselőjelöltjeként. A demokrata fórummal kapcsolatban a Fideszben arra számítanak, hogy a választások előtt néhány hónappal az MDF újra fogja szorgalmazni az együttműködést, mert különben nem jut be a parlamentbe.