Megint Schmidt Jenő Tab polgármestere

2008.05.18. 20:19

Ismét Schmidt Jenő (Fidesz) Tab polgármestere, aki az időközi választáson egyedüli jelöltként indult a tisztségért - közölte Mezőfi Ágnes, a helyi választási bizottság elnöke.

Tájékoztatása szerint a választás eredményes és érvényes volt, a közel ötezer lakosú település 3949 választásra jogosult állampolgára közül 583-an - 14,25 százalék - vettek részt a voksoláson. A leadott szavazatokból húsz érvénytelen volt. Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a polgármesterek jogállásáról szóló törvény szerint Somogy megyei város elöljárójának polgármesteri tisztsége egy rágalmazási ügy kapcsán meghozott bírósági ítélet alapján január 9-én megszűnt.

A polgármestert azért marasztalta el a bíróság, mert a helyi újágban a város volt jegyzőjével kapcsolatosan - név nélkül - úgy fogalmazott, hogy "etikátlanul viselkedett". Ennek a véleményének a bíróság álláspontja szerint magánemberként igen, polgármesterként azonban nem adhatott volna hangot.