Hermina
15 °C
27 °C

Szerdán eldől, lesz-e rendkívüli parlamenti ülés

MTI
2008.07.03. 16:38

A házbizottság jövő szerdán dönt arról, lesz-e rendkívüli parlamenti ülés. Az előzetes információk szerint csak az MSZP ellenzi egyértelműen a rendkívüli ülés összehívását.

Július 1-jén Navracsics Tibor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője kezdeményezte a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását,a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet ügyében. Egy nappal később Varga Mihály, a Fidesz alelnöke - Orbán Viktor pártvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján - azt mondta, hogy az áremelések hatását csökkentő indítványukról remélhetőleg minél hamarabb, egy rendkívüli parlamenti ülésén születhet döntés. Mindkét kezdeményezés téma lesz a jövő szerdai rendkívüli házbizottsági ülésen.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a távirati irodának elmondta: a frakciók a házbizottság ülésén nyilatkoznak majd arról, támogatják-e a Fidesz kezdeményezését, de az is fontos kérdés, hogy a nyári szabadságok idején lehet-e biztosítani a határozatképességhez szükséges létszámot.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője csütörtökön az MTI-nek úgy nyilatkozott, kezdeményezhették volna a képviselők ötödének aláírásával az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, de ezt inkább a házbizottság ülésén javasolják majd, mert úgy gondolják, pártok feletti ügyről van szó.