Vonza feljelenti a Concordia Rt. vezetését

tv2
2001.04.13. 18:57
A húsvéti ünnepek után feljelenti az FVM-hez tartozó Concordia Közraktározási Rt. korábbi vezetését az agrártárca első embere - értesült a tv2. Vonza András a cég egymilliárdos felelőtlen kihelyezései miatt tesz büntetőfeljelentést az ügyészségen. A Tények műsora szerint nem kizárt, hogy az FVM korábbi politikai vezetését is érinti majd az eljárás. Az MTI arról számolt be, hogy Vonza bizottságot alakított csütörtökön a Concordia ügyeinek vizsgálatára. "Én semmiféle vizsgálat ellen nem vagyok, sőt ha szükséges és elengedhetetlen, akkor meg is fogom tenni a megfelelő lépéseket, de előre nem akarok prejudikálni az ügyben", jelentette ki az agrártárca vezetője. Mint ismert, a minisztériumhoz tartozó cégek felügyelete Szabadi Béla politikai államtitkárhoz tartozott. A Világgazdaság korábban arról számolt be, hogy a közraktározási céget az igazgatóság és a felügyelő bizottság kiépítésével valójában Torgyán József és Szabadi irányította Korompay Nicolette vezérigazgató révén. Többek között Concordiát is érintette az a vizsgálat, amelyet még a tárca ideiglenes irányítója, Boros Imre indított az FVM-hez tartozó cégek gazdálkodása miatt.