Távközlési kábeleket a csatornába?

Index
2000.05.18. 14:10
A főváros több ezer kilométeres csatornahálózatát informatikai célokra is hasznosítani kellene - nyilatkozta Endrédy István, a Fővárosi Közgyűlés várostervezési bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-nek. A mintegy 4500 kilométer hosszúságú budapesti csatornahálózat ugyanis a magánházakhoz éppúgy eljut, mint az intézményekhez és a gazdálkodó szervezetekhez. Ugyanakkor jelezte, tisztában van azzal, hogy a csatornázási műveket néhány éve részben privatizálta a főváros, s ez némileg bonyolítja a helyzetet. Érdekesség, hogy Endrédy a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. fideszes felügyelőbizottsági tagja. E cég írta alá a sokat bírált szerződést az Elmű Rt.-vel a jelzőlámpák védőcsöveinek hasznosításáról. Ugyanakkor Tirts Tamás városházi Fidesz-frakcióvezető nemrégiben elmondta, hogy a Fidesz delegáltja nem, vagy csak késve kapott meghívókat azokra az fb-ülésekre, amelyeken az Elmű-szerződésről szó esett.