VIP-lista - vádemelés a Világgazdaság ellen
Vádat emelt a Postabank VIP-listája közzététele miatt a Világgazdaság című napilap több munkatársa ellen az V., VIII. és XIII. kerületi ügyészség. Az ügyészség 537 rendbeli banktitok-sértés vétségével vádolja a lap főszerkesztőjét, felelős szerkesztőjét és szerzőjét a tavaly augusztus 30-i számban közölt cikk miatt. A vád szerint a Világgazdaságban úgy tették közzé a Postabank Rt. úgynevezett exkluzív betéteseinek és kedvezményes kamatozású hitelt felvevőinek nevét, illetve az általuk elhelyezett és felvett összegeket, hogy arra sem a bank, sem az érdekeltek nem jogosították fel őket. Bánki András, a lap főszerkesztője vitatja, hogy a banktitok-sértést elkövették, mert a VIP-listáról már korábban is nyilvánosságra kerültek nevek. A főszerkesztő szerint a Világgazdaság által közölt dokumentum védelméről a titokgazdának kellett volna gondoskodnia.