Ismét hajózható lesz a Duna

Népszava
2001.04.24. 06:25
Magyar-dán konzorcium nyerte az Al-Duna medrének megtisztítására kiírt pályázatot. A tizenegy tagországot képviselő Duna Bizottság a szerződést napokon belül aláírja a Cowi-Utiber konzorciummal. A felrobbantott hidak romjainak eltakarításával több mint két év után ismét megnyílik majd a legfontosabb európai vízi út. A hajózási útvonal helyreállítása leghamarabb a jövő év tavaszára fejeződhet majd be. Így előreláthatólag csak 2002 márciusában-májusában oldják majd fel az eddigi leghosszabb - több mint 22 hónapja tartó - hajózási tilalmat az Al-Dunán. A munkálatok költségeit 26 millió euróra becsülik a szakemberek. A kiadások döntő hányadát az EU fedezi, a munkálatok elvégzésére az unió még tavaly elkülönített 24,1 millió eurót, azaz csaknem 6,4 milliárd forintot. A hajózási zárlat jelentős bevételkiesést okoz az EU-ban működő folyamhajózási társaságoknak, a közösség ezért támogatta a medertisztítást.