Aláírták a 'piszkos tizenkettőről' szóló egyezményt

MR
2001.05.23. 12:36
Történelmi jelentőségűnek nevezte a szerdán Stockholmban elfogadott környezetvédelmi egyezményt a svéd környezetvédelmi miniszter, aki szerint elsősorban a fejlődő országok élővilágának helyzetét fogja ez javítani. A 127 ország által aláírt dokumentumban kétféle ipari vegyi anyagot és két, az égetés során keletkező veszélyes mérgek csoportját, egyebek között például a DDT-t és a PCB-nek nevezett dioxinokat tiltják be. A piszkos tizenkettőnek nevezett kemikáliák már régóta tiltott listán voltak a fejlett világban, ám ugyanezen országok vegyi gyárai továbbra is gyártották és exportálták őket a fejlődő országokba. Az irtószerek a számítások szerint évente mintegy 30 ezer ember halálát okozzák közvetlenül és a környezetre, valamint az emberekre gyakorolt hatásuk hosszú évekig még érezhető lesz.