Kihallgatták Funar alpolgármestereit

Index
2001.06.06. 09:50
A kolozsvári rendőrség kedden a Gheorghe Funar ellen indított vizsgálatban tanúként hallgatta ki a város két alpolgármesterét, Mircea Gavrila-t és Boros Jánost, illetve több tanácsost. Kolozsvár szélsőséges nézeteiről ismert első emberét a közigazgatási törvény megszegésével, illetve annak helytelen értelmezésével gyanúsítják, és ezért felfüggeszthetik, vagy akár előzetes letartóztatásba is helyezhetik. A polgármester iránti szolidaritásból lemondott tanácsosi tisztségéről öt nagy-romániás városi tanácsos, lemondásuk azonban csupán gesztus értékű, miután azt az összeülni képtelen városi tanácsnak kell elfogadni. Kolozsvár megyefőnöke, Vasile Soporan arra szólította fel Funart: lássa el feladatait megfelelőképpen Kolozs megye költségvetése elfogadásának érdekében.