Elrabolták a Karadzsicsról szóló filmet

Index
2001.06.11. 17:57
Felfegyverzett, álarcos személyek a hétvége folyamán feltartóztatták a belga RTBF televíziós állomás csoportját a Szarajevót Paléval összekötő úton lévő alagútban és elvették a kamerájukat, valamint azt az anyagot, melyet Radovan Karadzsicsról készítettek. A FoNet tudósítása szerint Marijana Klerics, a belga forgatócsoport tagja elmondta: az alagútban járművük útját egy gépkocsi állta el, amelyből felfegyverzett, álarcos férfi szállt ki és pisztolyt fogva a bennülőkre követelte a kamera átadását. A csoport sikertelenül próbált interjút készíteni a boszniai szerbek egykori vezetőjének feleségével, de a palei piacon lévő emberek is agresszívek voltak, amikor ott próbáltak forgatni és Karadzsicsról beszélgetni. "Elmondták, hogy számukra Karadzsics hős, akit soha nem fognak el a hatóságok, mert a nép védelme alatt áll" - hangsúlyozta Klerics.