Javasolják Szabadi mentelmi jogának felfüggesztését

2001.06.13. 14:13
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága 10 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett javasolta Szabadi Béla országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, melyet Polt Péter legfőbb ügyész kért a Parlamenttől. A kisgazda frakcióból hétfőn kizárt Szabadi Béla hétfői, egyórás mentelmi bizottsági meghallgatását követően újságíróknak úgy nyilatkozott: nem bűnös az Országgyűléshez érkezett kikérésben megnevezett hűtlen kezelésben, mert ezeket a bűncselekményeket nem a tulajdonos, hanem a vagyonkezelő követheti el. Az FVM volt politikai államtitkára bürökratikus politikai döntésnek nevezte, hogy a mentelmi bizottság kiadná őt a hatóságoknak. Ismert, Szögyényi József ügyvéd többoldalas jogi szakvéleményében tételesen cáfolta a felmerült gyanúkat. Szabadi Béla úgy véli, nem követett el semmilyen hibát, hiszen az apparátus készítette elő számára a döntéseket.