Sok zenész nem felelt meg
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) 60 zenészének összteljesítménye nem érte el a minimálisan szükséges szintet,
a zenekari tagsághoz elvárt feltételeknek 41 muzsikus felelt meg - tájékoztatta Kocsis Zoltán, az NFZ zeneigazgatója a távirati irodát, A muzsikusok meghallgatását - amely a múlt héten fejeződött be - a társulatnál a közeljövőben bevezetendő minősítési rendszer, illetve az annak megfelelő jelentős fizetésemelés tette szükségessé. Kocsis Zoltán elmondta: belátható időn belül senkinek nem kell távoznia az NFZ-ből, az biztos azonban, hogy 10-12 zenésztől végképp meg kell válniuk. Az együttes a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától idén félmilliárd forintot kapott a nemzeti zenekar, az énekkar és a kottatár működtetésére. A kultusztárca további két ütemben - novemberben és a jövő év januárjában - összesen 750 millió forintot juttat az együttesnek. A kormányzat támogatásának köszönhetően egy átlagos zenekari muzsikust a jövőben 350 ezer forintos, az énekkari tagokat pedig 208 ezer forintos havi alapbér illeti meg, ehhez társul a művészeti pótlék, valamint a teljesített szolgálatok után járó pénz.