Szájer a Fidesz frakcióüléséről

2000.09.08. 21:58
Véget ért a szűk esztendők sora, s a rendszerváltás óta a legbőkezűbb költségvetés elfogadására fog sor kerülni az év végén - jelentette ki Szájer József pénteken este Debrecenben. A Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport kihelyezett ülésének szünetében újságíróknak elmondta: ez a bőkezűség megnyilvánul majd mind a bérekben, mind a családok támogatásában, mind pedig a beruházások, tehát az ország építése tekintetében. - Tudjuk, hogy sok az elmaradás a béremeléseknél is. Utóbbit ez az új költségvetés nagyon széles körben lehetővé teszi - mutatott rá. A Fidesz frakcióvezetője tájékoztatott arról, hogy a frakcióülés első napján a képviselők meghallgatták Orbán Viktor miniszterelnök általános politikai értékelését. A kormányfő hosszabb távú perspektívát is felvázolt az ország, a Fidesz és a kormányzat szempontjából. Szombaton kabinetülésekkel folytatódik a tanácskozás, vasárnap pedig Járai Zsigmond pénzügyminiszter jelenlétében a költségvetésről tárgyalnak a frakció tagjai. - A frakcióbeli költségvetési vita lezárása után a Fidesz képviselőcsoportja várhatóan támogatni fogja a költségvetést - közölte Szájer József.