Demján a sportcsarnokot is megépítené

2000.09.18. 08:23
Hétfőn megkezdődik a tavaly decemberben leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítésére kiírt versenytárgyalás. A kormány által előírt múlt hét pénteki határidőig két olyan jelentkező akadt, akinek az ajánlata tárgyalásra érdemes volt. A beruházásért versengő két konzorcium közül az egyik a Demján Sándor érdekeltségébe tartozik. Az angol-magyar konzorciumban a Stadivarios cég mellett az Arcadom a tagja. Utóbbi cég építette a West End City Centert és a Nemzeti Színház építésének is a fővállalkozója. A társulás pénzügyi partnere a Deutsche Bank lenne. A másik pályázó egy francia cég, a Bauygues, amely a Bank Austriától kapna pénzügyi segítséget. Az ajánlatok szerint mind a két konzorcium teljesen új sportcsarnokot építene, körülbelül 13-15 ezer férőhellyel, 23-25 milliárd forintért. Az összeg felét kellene az államnak állnia, a másik felét a konzorcium biztosítaná. Az államnak 10-15 év alatt, éves részletekben kellene törlesztenie. A beruházáshoz a földterületet az állam biztosítaná, az építmény az állam, illetve a versenytárgyaláson győztes cég közös tulajdonába kerülne. A vállalkozók mindkét esetben hosszú időre kérnék az üzemeltetési jogot. Fürjes Balázs, a BS miniszteri biztosa megerősítette a Magyar Nemzet információit. Elmondta továbbá, hogy egyelőre még nem teljesen biztos a magánbefektető részvétele.