Szabó János távozása - a miniszter hallgat

2000.10.09. 17:17
Sem a honvédelmi miniszter, sem a politikai államtitkár nem kíván reagálni a Magyar Hírlap hétfői értesülésére, miszerint Szabó János és Homoki János valószínűleg távozik a honvédelmi tárca vezetéséből. A napilap szerint a kisgazdapárton belül mind elégedetlenebbek a miniszterrel: a haderő meghirdetett átalakítása körülményes, a tárca pedig, és személyesen Szabó János miniszter is számos ügyben rosszul kommunikált. Simicskó István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTI-nek elmondta: a honvédelmi tárcát a kisgazdák vezetik, így minden személyi kérdésekbe pártja nem szól bele. Lányi Zsolt, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának FKGP-s elnöke szerint ez komolytalan dolog: "egy újságban megjelent egy cikk, arra én még nem ugrok rá". Lányi szerint bár vannak hibák, problémák és nehézségek, de a menesztést túlzásnak találja.