Gógl valószínűleg távozik posztjáról

2000.10.19. 08:33
Kormánykörökből származó információk szerint Gógl Árpád egészségügyi miniszter a költségvetés elfogadása után feltehetően távozik posztjáról. A poszt legesélyesebb várományosa Mikola István, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. Az elmúlt hónapokban a minisztert számos szakmai és politikai jellegű bírálat érte a kormányon és a koalíción belül. Gógl legszerencsétlenebb akciójának az egészségügyi dolgozók 15 milliárd forintos egyszeri juttatásának szétosztását tartják. A miniszter a kormánydöntés napján százezer forintos jutalomról beszélt, de később kiderült, hogy az egészségügyi dolgozók csak néhány tízezret kaphatnak. A szakmai bírálatok főleg a minisztérium közigazgatási munkájának hiányosságai miatt fogalmazódtak meg, számos törvénytervezet, rendelet nem készült el a kormány által előírt határidőre.