Romák kilakoltatását akadályozták meg

2000.10.26. 17:02
Monoron csütörtökön három, önkényes lakásfoglaló roma család karhatalmi kilakoltatását egy hozzávetőleg 30-40 fős csoport akadályozta meg. Horváth Aladár, a családok védelmében eljáró Roma Polgárjogi Alapítvány képviselője az MTI-nek elmondta: a közelmúltban már két családot is kilakoltatott a helyi önkormányzat, s emberhez méltatlan körülmények közé kerültek. Horváth Aladár álláspontja szerint a monori roma közösség ellen a városvezetés részéről "faji, szociális alapú rasszista, kirekesztő magatartás" nyilvánul meg. Pogácsás Tibor polgármester arról tájékoztatta az MTI-t, hogy szó sincs faji megkülönböztetésről. Ismertetése szerint az igaz viszont, hogy a város hozzákezdett azon roma és nem roma családok helyzetének rendezéséhez, akik a törvény előírásait folyamatosan nem tartják be, önkényes lakásfoglalók, közüzemi díjat hosszabb ideje nem fizetnek - e költségeket a város tovább nem kívánja magára vállalni.