Árpád
-2 °C
4 °C

Grespik személyesen kíván találkozni Pintérrel

2000.10.27. 16:08
Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője ragaszkodik ahhoz, hogy Pintér Sándor személyesen tájékozódjon a Meixner Iskola ügyében - adta hírül az MTI. Mint ismert a belügyminiszter a napokban megsemmisítette a hivatalvezetőnek a tanintézet működési engedélyét visszavonó határozatát, egyben utasította a hivatalvezetőt a régóta esedékes normatív támogatás kifizetésére is. Az ügyben Grespik személyesen konzultál november elején Pintér Sándorral. Ha nem sikerül meggyőznie a belügyminisztert, Grespik hajlandó végrehajtani az utasításokat. Azt is közölte: a normatív támogatás kiutalása esetén büntetőfeljelentést fontolgat a Meixner Alapítványban tevékenykedő személyek ellen csalás bűntettének alapos gyanúja miatt. Grsepik csütörtökön hatoldalas levelet írt a belügyminiszternek, amelyet húszoldalnyi melléklettel látott el -értesült a Népszabadság. Belügyminisztériumi források nem kívánták kommentálni a hivatalvezető beadványát. A beterjesztett dokumentumokban egy feltételezett ingatlanpanamáról és titkosszolgálati akciókról is szó van, de az ügy érdemi elbírálását nem befolyásolják. Egyébként a tárca illetékesei mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hivatalvezető törvényesen járjon el, vagyis utalja át az alapítványi iskolának járó kiegészítő normatív támogatást.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?