Emlékmű-rongálások a fővárosban

2000.11.01. 20:18
Tizenéves fiatalok az éjszaka ledöntötték a Felvonulási téren az egykori Regnum Marianum templom helyén álló fakeresztet. Az öt fiatal a keresztet elfűrészelte, majd a földre döntötte, és az alapzatra vörössel felírta, hogy Budapesti Felszabadító Gárda, majd rajzoltak egy ötágú csillagot. Egyelőre nem tudni, miért követték el tettüket, de azt már bevallották, hogy előre kitervelték. Az Esztergom-budapesti Főegyházmegye katolikus püspöke barbár és brutális tettnek nevezte a kereszt lerombolását. Egyelőre ismeretlen tettesek közben vörös festékkel leöntötték a Parlament mellett lévő Károlyi Mihály szobrot. Az ügyben az V. kerületi rendőrkapitányság nyomoz.