Gyuga megegyezett az elfoglalt üzemről

2000.11.27. 15:34
Békés egyezséggel ért véget a keszthelyi ipari telephely körül évek óta zajló, elhíresült jogvita - jelentette be hétfőn Gyuga Pál országgyűlési képviselő és ügyvédje, Bárándy György. Az ügy kapcsán a Fideszből távozott, jelenleg független honatya elmondta: cége, a Seiffert Rt. 1996-ban adta bérbe a Balatontex Kft.-nek a 16 ezer négyzetméteres területen álló épületeit, ahol a kft. varrodát rendezett be, ám a bérleti díjat éveken át nem fizetette. Mindkét fél birtokvédelmi eljárást indított el, a vitát időközben Gyuga egy őrző-védő cég bevonásával kívánta rendezni, először május 13-án, majd május 20-án. Ezt követően hozzálátott a tulajdonában lévő épületek bontásához, ami következtében az üzem nem tudta folytatni a munkáját. Végül is, a legrosszabb egyezség is jobb egy ítéletnél elv alapján egyezséget kötött a két cég - mondta Gyuga. Eszerint a Seiffert Rt. elengedte a Balatontex tartozását, s anyagi támogatást adott, hogy Keszthelyhez közel, Karmacson folytathassa tevékenységét, s száz dolgozója ne veszítse el munkáját.