Pintér megjutalmazta Grespiket

2000.12.21. 10:29
Pintér Sándor belügyminiszter eredményes munkája elismeréseként dicséretben és jutalomban részesítette Grespik Lászlót, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét. A jutalmat szerdán a hivatalvezetők országos értekezletén adták át. A hírt a BM-ben nem kívánták kommentálni, és Grespik sem nyilatkozott. A tárca egyes vezetői néhány hónapja egyértelműen úgy foglaltak állást, hogy a hivatalvezetőnek mennie kell. Nyáron többek között azért rendeltek el felügyeleti ellenőrzést, mert Grespik a külföldiek ingatlanvásárlása kapcsán nemzetenkénti kvótát vezetett be, ami ellentétes a jogszabályokkal. Törvénysértő módon járt el, amikor a lakást vásárolni szándékozó külföldiektől vallásuk iránt érdeklődött. Szabálytalanul vonta vissza a Meixner Alapítvány által fenntartott általános iskola működési engedélyét is, megfosztva ezzel az intézményt a normatív támogatástól. Ezt a határozatát a miniszter semmisítette meg. Közszereplései közül emlékezetes volt, amikor a Nap TV műsorában kenyérrel dobálta meg az őt kérdező újságírókat.