Szabó János nem aggódik

2000.12.27. 19:31
A légierőt csaknem ezer tiszt- tiszthelyettes és polgári alkalmazott hagyja ott, az állandó harckészültséget ellátó 20 kecskeméti pilóta közül pedig heten válnak meg a honvédségtől. Egyetlen pilóta kiképzése a 80 kötelező repülési órával együtt 240 millió forintba kerül, így ha többen nem jelentik is be távozási szándékukat összesen másfél milliárd forintot kell költeni új MIG 29-es pilóták kiképzésére. A Honvédszakszervezet elnöke szerint ez pazarlás, vétek elengedni a legjobban kiképzett embereket. A honvédelmi miniszter szerint a megszűnt pápai repülőtér pilótáinak átképzése nem nagy összeg és a légierő csaknem ezer fős létszámcsökkenése sem jelenthet gondot. ,,Ez nem egy olyan nagy létszám, ami különösebb figyelmet érdemelne" -mondta az RTL-nek a miniszter. A minisztérium 250 millió forintos kommunikációs keretének jelentős részét jövőre toborzásra fordítja, 3500 szerződéses katonát várnak a hadseregbe, bruttó 40 ezer forintos fizetésért.