Szerdán nyithatna a Nyírő belgyógyászati osztálya

2001.02.27. 14:55
A Nyírő Gyula kórház I. Számú Belgyógyászati osztályát akár szerdán megnyithatnák - nyilatkozta az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülése szünetében Vadnai Mariann, osztályvezető főorvos. Jóllehet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vizsgálata befejeződött, arról Kereszti Éva, az ÁNTSZ főosztályvezetője nem tudott nyilatkozni, valóban visszarendezik-e az osztályt szerdán. Az egészségügyi bizottság elnöke szerint az ÁNTSZ egészét kellene alkalmassá tenni arra, hogy folyamatosan vizsgálódhasson, míg Szolnoki Andrea budapesti főpolgármester-helyettes ugyanezen bizottsági ülésen azt hangsúlyozta: az osztály bezárása hiba volt, az okozott 3,6 millió forintos elmaradt bevétel miatt pedig polgári pert fontolgatnak. A Nyírő Gyula kórház belgyógyásztati osztályán azt követően indított vizsgálatot az egészségügyi miniszter utasítására a tisztiorvosi szolgálat, hogy kipattant a közel negyven beteg halálba segítését bevalló Fekete Angyal ügye.