Megkezdődött a szocialista képviselők Országimázs Központ elleni pere

2001.03.01. 13:26
A mai tárgyaláson kiderült, hogy az Országimázs Központnak (OK) nemcsak titkolnivalója van, hanem felkészületlenek is - jelentette ki Keller László szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön, miután a Fővárosi Bíróságon megkezdődött az imázsközpont ellen indított polgári pere. Keller és két képviselőtársa azért indított eljárást, mert 2000 őszén be kívántak tekinteni az OK által kötött szerződésekbe, ám ezt, üzleti érdekekre hivatkozva nem tették számukra lehetővé. A képviselők szerint a közpénzből gazdálkodó szervezetek szerződéseinek tartalma közérdekű adatnak minősül, és így nyilvánosnak számít. Az OK a tárgyaláson többek között arra hivatkozott, hogy az adatok egy részét bemutatta a képviselőknek, illetve, hogy az Országgyűlésnek több eszköze is van arra, hogy az adatokba betekintsen, ám az, hogy képviselők kiszállnak minisztériumokba és iratokba akarnak betekinteni, nem tartozik ezek közé. Az ügy következő tárgyalása április 17-én lesz a Fővárosi Bíróságon.