Az FVM nem vizsgálja a konzervgyárak támogatását

2001.03.17. 22:04
A földművelésügyi tárcánál jelenleg nem folyik vizsgálat a hitelgaranciákkal támogatott konzervgyárak ügyében - közölte Boros Imre megbízott miniszter szombaton. Boros hozzátette: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal több kérdést vizsgál a tárcánál, egyebek mellett ezt az ügyet is. A KEHI vizsgálatairól azonban ő nem rendelkezik információkkal. Boros Imre elmondta, hogy a sajtóban ezzel kapcsolatban megjelent értesülések nyomán hétfőn tekinti át a gyárak hiteltámogatásait. Az RTL Klubban elhangzott értesülésekre, miszerint Balogh Gyula, az FKGP szervező főtitkára cégei összesen 850 millió forint támogatást kapott, a miniszter úgy reagált: jelenleg nincsenek információi a támogatott társaságok tulajdonosi összetételéről. Balogh Gyula csütörtökön leszögezte: tájékoztatta a megbízott agrárminisztert, hogy cégének nem volt állami garanciás hitele, és jóval az erre kiírt törvényi határidő lejárta előtt jelezte, kamattámogatást sem vesz igénybe.