A kisgazda elnökség ellenzi a nagygyűlés összehívását

2001.03.28. 08:56
Torgyán József pártelnököt továbbra is kórházban ápolják, az FKGP országos elnöksége ugyanakkor szerdán ülésezik, és foglal állást arról, hogy szükség van-e április végéig az országos nagygyűlés összehívására. Ezt a kisgazdapárt parlamenti frakciójának 26 képviselője kezdeményezte, a párt választási programjának megalkotása céljából. Egyes értesülések szerint azonban Torgyán elmozdítására készülődnek a kezdeményezők, a nagygyűlésen ugyaqnis ennek érdekében lehetne módosítani a pártalkotmányt. Elnökségi tagok szerint nincs szükség a nagygyűlés összehívására. Ezzel szemben Szabó János honvédelmi miniszter - aki Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszterhez hasonlóan Torgyán elvárásának megfelelően nemrégiben kikerült a pártelnökségből - lapunknak kedden úgy nyilatkozott, meglátása szerint szükség van egy tisztázó politikai nagygyűlés és nagyválasztmány megtartására, s ez utóbbi fórumon akár személyi kérdések is szóba kerülhetnek. A Népszabadság úgy tudja, a Kútvölgyi úti kórházban fekvő Torgyán továbbra is határozottan ellenzi a nagygyűlés valamint a nagyválasztmány összehívását.