Nyilvánosak a Happy End munkái

2001.03.28. 11:48
Kolbásztöltő versenyt is "dokumentált" közpénzen az Ezüsthajó Kft. - derül ki abból a jelentésből, amelyre Keller László és Veres János szocialista képviselők indítványa nyomán kötelezte a Fővárosi Bíróság az Országimázs Központot (OK). Az OK a Fidesz volt kampánycégének és a hozzá kapcsolódó Ezüsthajó Kft.-nek tavaly több mint hárommilliárd forintot fizetett ki. Az OK 2000. január 19. és 2000. december 30. között százharminc szerződést kötött a Happy End Kft.-hez, a Fidesz volt kampánycégéhez kapcsolódó Ezüsthajó Produkció Film Kft.-vel, ebből ötvenhárom alkalommal a miniszterelnök valamelyik programját, köztük felcsúti látogatását dokumentálták. Ezenkívül voltak olyan események, amelyeken a miniszterelnök részt vett, de a rendezvénynek más elnevezést adtak. Tavaly Keller László és Veres János (MSZP) képviselő arra szólította fel Stumpf Istvánt, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az OK a nyilvánosság előtt számoljon el a közpénzekkel. A szocialista képviselők betekintést kértek az OK által kötött szerződésekbe, illetve a kifizetések és átutalások bizonylataiba. A kormányhivatal vezetője, Tóth István Zoltán azonban üzleti titokra hivatkozva megtagadta a tájékoztatást.