Az állam nyert a metróperben

2001.04.06. 11:09
A Legfelsőbb Bíróság a metró-perben pénteken kihirdetetett jogerős ítéletével elutasította a felperes Fővárosi Önkormányzat keresetét, így az alperes magyar államnak nem kell megfizetnie a 100 milliárd forint nagyságrendű követelést. A bíróság döntése szerint az 1998. április 7-én a kormány és a főváros között kötött, a Dél-Buda - Rákospalota metróvonal Etele tér és Baross tér közti szakaszának megéptéséről szóló szerződés nem kötelezi az államot, mert arról az Országgyűlésnek külön törvényben kellett volna határoznia. Varga Mihály pénzügyminiszter precedens értékűnek nevezte az állam és a Fővárosi Önkormányzat között a metró-perben született pénteki legfelsőbb bírósági döntést. Hozzátette: a bíróságnak azt kellett tisztáznia, hogy milyen viszonyban van a pénzügyminiszter személye a mindenkori költségvetéssel, illetve az adófizetők személyével. A miniszter szavai szerint a bíróság döntése is megerősítette, hogy az adófizetők biztonságban érezhetik pénzüket, hiszen még egy pénzügyminiszter sem dönthet egy tollvonással több százmilliárd forint összegű állami támogatásról az Országgyűlés hozzájárulása nélkül.