Újabb rádióelnöki pályázat

2001.04.19. 15:47
A sikertelen próbálkozások után a Magyar Rádió kuratóriumának elnöksége új pályázatot írt ki a közszolgálati intézmény elnöki tisztségére. Szadai Károly, a kuratórium elnöke elmondta, az új pályázati felhívás tartalma megegyezik a korábbi pályázati felhívásban foglaltakkal. A z elnökség tagjainak véleménye szerint nem a pályázati felhívásban foglaltak miatt nem tudott új elnököt választani az időközben megszűnt kuratórium, hanem a kurátorok döntésképtelensége volt a meghatározó abban, hogy jelenleg sincs elnöke a Magyar Rádió Rt.-nek. - közölte Szadai Károly. A 25 forintért megvásárolható pályázati csomag többek között rögzíti: pályázóknak ismertetniük kell, hogy milyen garanciákkal kívánják érvényesíteni a hír- és információs műsorok objektivitását, az adók, szerkesztőségek és műsorkészítők függetlenségét, valamint a rádiózás etikai normáinak érvényesülését.