Lex Répássy: SZDSZ-es képviselők levele az államfőhöz

2001.06.04. 19:49
Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz írt levelében összegezte a polgári törvénykönyvnek (Ptk.) az Országgyűlés által kedden elfogadott módosításával kapcsolatos alkotmányossági aggályait Hack Péter, a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivője és Pető Iván, az SZDSZ országgyűlési képviselője. A két politikus annak a véleményének ad hangot, hogy a lex Répássy néven elhíresült törvénymódosítás sérti a véleménynyilvánításhoz való jogot, mivel szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a sajtószabadságot, azon belül is a szerkesztés szabadságát. Úgy vélik, a korlátozás azért is szükségtelen, mert a személyhez fűződő jogok sérelmét a Ptk. megfelelően szankcionálja. Álláspontjuk szerint a törvénymódosítás által biztosított válaszadás joga nem a valóság objektív körülményeit hozza az olvasó tudomására, hanem kiegyensúlyozza a korábbi véleményt. "A nyomtatott sajtó erőforrásai nem szűkösek, a közérdekű adatokhoz való hozzáférés alapjogának intézményvédelmi oldala tehát nem igényli a kiegyensúlyozottság követelményét" - áll a levélben. A két politikus arra kéri a köztársasági elnököt, hogy a jogszabály kihirdetése előtt fontolja meg alkotmányossági aggályaikat.