Friderikusz is tévéelnök szeretne lenni

2001.06.12. 14:34
Felbontották kedden a Magyar Televízió Rt. elnöki tisztségére kiírt pályázatra beérkezett pályázati csomagokat: a jelenlévő közjegyző megállapítása szerint mind a négy benyújtott pályamű megfelel a kiírási követelményeknek. A pályázók között ott van Friderikusz Sándor is, aki - a közszolgálati televíziónál eltöltött sok év után - jelenleg a tv2 sztárműsorvezetője. Mellette ringbe száll az elnökségért Bara István, az intézményt jelenleg ideiglenesen irányító Mendreczky Károly és a korábbi, menesztett alelnök, Szenes Andrea is. Bakó Lajos, a kuratórium elnöke elmondta, hogy a testület a pályázatokat július 12-ig bírálja el, majd javaslatot tesz a 25 tagú kuratóriumnak az elnökség által megnevezett jelölt megválasztására.