Torgyán nem tett feljelentést, és nem kért védelmet

Népszabadság
2001.06.18. 06:49
A kisgazda elnök az ellene irányuló és a tudomására jutott állítólagos likvidálási tervekről nem tett bejelentést sem a rendőrségen, sem a titkosszolgálatoknál, ezért a hatóságok nem foglalkoznak ezzel az üggyel - tudta meg a Népszabadság. Béres Béla, az FKGP alelnöke legutóbbi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a Torgyán József mindeddig feljelentést sem tett az ügyben, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben sem fog. Torgyán szájából eddig két verzió látott napvilágot a likvidálók személyére. Az egyik szerint egy gyilkosságra való felbujtással gyanúsított vállalkozó egy videofelvételen azt állítja: a Fideszből egy Romhányi nevű személy, az FKGP részéről pedig Dobossy Antal beszélt az ő végleges eltávolításáról. Egy másik változata szerint egy májusi székesfehérvári kisgazda fórumon Szabó János honvédelmi miniszter és Orosházi György FKGP-képviselő jelenlétében egy falugazdász azt mondta, hogy "Torgyántól akár a halála árán is meg kell szabadulni". A kisgazda pártelnök - lévén felesége, Cseh Mária a nemzetbiztonsági bizottság tagja - kérhetne nemzetbiztonsági védelmet, mindeddig nem tette ezt meg.