Megkezdődött az egri növérek kártérítése

MTI
2001.06.27. 19:13
A kórházzal kötött peren kívüli megállapodásnak megfelelően 29 egri nővérnek, illetve elhunyt nővér hozzátartozójának utaltak át kártérítésként szerdán összesen 33 millió 950 ezer forintot - nyilatkozta Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke. Cser Ágnes közölte: köszönet illeti az egészségügyi tárca vezetőjét, valamint a Heves megyei közgyűlést és hivatalát a kártérítések kifizetéséért, mert így a nővérek munkáltatója, az egri Markhot Ferenc kórház sem került anyagilag lehetetlen helyzetbe. A történtek előzménye, hogy az EDDSZ pert indított a Markhot Ferenc kórház ellen, miután a gyermekosztály dolgozói közül az utóbbi tizennégy évben nyolcan haltak meg rákban és további hat nővérnél állapítottak meg rosszindulatú daganatot. Az ápolónők az osztályon 1976 és 1992 között etilén-oxid gázzal működő sterilizátor szabálytalan üzemeltetésével hozták összefüggésbe a megbetegedések kialakulását, ezért kártérítés megállapítását kérték a bíróságtól.