Már nem tagja az FKGP-nek Szabó János sem

MTI
2001.07.06. 14:30
Deák József kisgazda pártfőügyész kijelentette, Szabó János honvédelmi miniszter FKGP-tagsága már megszűnt, ehhez nem szükséges fegyelmi eljárást indítani ellene. Ennek alapja az, hogy a párt országos elnökségének korábbi állásfoglalása nem engedélyezi a kettős párttagságot és politikai szervezetnek tekinti az Független Kisgazdák Demokratikus Szövetségét (FKDSZ). Jelezte: erről hamarosan levélben értesíti a honvédelmi minisztert. A kisgazdák fővárosi szervezete visszavárja azon a tagjait, akik tájékozatlanságból vettek részt az FKDSZ rendezvényein - közölte Korényi Attiláné fővárosi elnök. Hozzáfűzte: erről levélben tájékoztatják a teljes budapesti kisgazda tagságot, és csupán annyit kérnek azoktól, akik vissza kívánnak térni, hogy nyilvánítsák semmissé megjelenésüket az FKDSZ rendezvényein. Korényi leszögezte, ez a döntés nem vonatkozik azokra, akik folyamatos "nemzet- és pártellenes magatartást követnek el". Mint ismert, kedden hat tagot - köztük két minisztert - zártak ki a kisgazdapártból.