Felkészítették a köztisztviselőket a jövő évi választásokra

Krónika
2001.07.12. 09:23
Véget ért a köztisztviselők felkészítése a jövő évi választásokra. A szakmai képzésben május 28-tól július ötödikéig a megyei szintű vezetők, az informatikusok és az okmányirodákat működtető városi jegyzők vettek részt. A kurzusok legfontosabb célja a jogi és az informatikai ismeretek felfrissítése volt. Következő lépésként szeptemberben a jegyzőknek meg kell szervezniük a választási csoportokat. Magyarországon jelenleg 11 ezer szavazókör van, amelyekben 55 ezer szavazatszámláló bizottsági tag dolgozik a választások ideje alatt. Januárban és februárban elkészítik a névjegyzékeket, ezért a BM arra kérik az állampolgárokat, hogy ha megváltozik a lakcímük, akkor rövidesen jelentsék be a nyilvántartókban. A választási névjegyzékbe ugyanis csak azokat vehetik fel, akiknek bejelentett lakóhelye, vagy annak hiányában bejelentett tartózkodási helye az érintett település területén van. A választások időpontját Mádl Ferenc köztársasági elnök írja ki, legkésőbb három hónappal a választások előtt.