Solt Pál nem reagált Kövér kijelentéseire

Népszabadság
2000.04.01. 00:17
Solt Pál nem reagált Kövér László, Fidesz elnök pártja 12. születésnapján, a Bibó István Szakkollégiumban elhangzott kijelentésére, amely szerint azok a bírák, akik a Fidesz korábbi sajtóperében felvetették, hogy a Fidesz törvényellenes szervezet, továbbra is velük szemben hoznak ítéleteket. A pénteki Jász-Nagykun-Szolnok megyei összbírói értekezlet után Legfelsőbb Bíróság elnöke mindössze annyit mondott tudósítónknak: a kijelentés egy pártpolitikai rendezvényen hangzott el, ezért ő nem kívánja kommentálni. Elmondta továbbá, hogy Magyarországon eddig egyetlen bíróval szemben sem merült fel a megvesztegetés gyanúja, ami azt jelzi, hogy a bírói testületet elkerülték a korrupciós ügyek mondta pénteken Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke . Solt Pál kifejtette: a Legfelsőbb Bíróság elé kerülő ügyek közel 55 százaléka fellebbezés, amelyekkel - ha már léteznének - az ítélőtábláknak kellene foglalkozniuk.