A kisgazdák vezetik a párttagsági listát

MTI
2001.07.25. 06:58
A hat parlamenti pártnak összesen mintegy 205 ezer regisztrált tagja van, ennek a létszámnak csaknem a felét, több mint 100 ezer főt vall magáénak a Független Kisgazdapárt. Gyimóthy Géza kisgazda szervezőfőtitkár tájékoztatása szerint az FKGP-nek alapszervezetek száma megközelíti a kétezret. Hozzáfűzte: a százezer kisgazda mintegy harminc százaléka nő, hetven százaléka férfi. A párttagsági listában a kisgazdákat a szocialisták követik. Baja Ferenc, a Magyar Szocialista Párt pártigazgatója elmondta, hogy a taglétszám 33.154 fő, és a tagság 68 százaléka férfi, 32 százaléka pedig nő. Tájékoztatása szerint a tagdíjbevétel az elmúlt évben mintegy 32 millió forint volt. A harmadik legnagyobb párttaglétszámmal az MDF bír, amelynek összesen 25 ezer regisztrált tagja van - közölte Salamin András. Az MDF pártigazgatója elmondta: Budapesten a párttagok létszáma ötezer, vidéken húszezer. A párttagság nemek szerinti megoszlása: hatvan százalék a férfi és 40 százalék a nő. Az MDF-et az SZDSZ követi a listán. A Szabad Demokraták Szövetségének ugyanis 333 szervezete és 20 780 tagja van. A párt sajtóosztályán elmondták, hogy egy hónappal ezelőtti megalakulása óta csaknem hatszázan léptek be a NetPárt néven működő szervezetbe. Érdekes módon a Fidesz csak ötödik a listán. A pártnak 470 helyi szervezete, és több mint 15.600 regisztrált tagja van - közölte Farkas Attila, a párt sajtófőnöke. Tájékoztatása szerint folyamatosan gyarapszik a pártba belépők száma, és a tagság mintegy egyharmada nő. A sajtófőnök elmondta, hogy az elmúlt évben jelentősen nőtt a tagdíjbevételek összege, amely meghaladta a 20 millió forintot. A legkisebb parlamenti párt, a MIÉP szerepel a pártaglétszám tekintetében is az utolsó helyen. A pártnak körülbelül 10.000 tagja van, és a legerősebb a szervezettség a fővárosban, Pest megyében, Hajdú-Bihar megyében, Csongrád megyében, Baranya megyében és Zala megyében.