Megkezdik munkájukat az ellenzéki tényfeltárók

MTI
2001.08.22. 08:25
Szerdán tartja első ülését az az ellenzéki képviselőkből álló tényfeltáró munkacsoport, amelyet a miniszterelnök felelősségének tisztázására alakított meg múlt héten az MSZP és az SZDSZ parlamenti frakciója az Országgyűlés eredménytelen rendkívüli ülése után. Azon ugyanis határozatképtelenség miatt nem sikerült létrehozni azt a két vizsgálóbizottságot, amelyek egyike a kormányfő felelősségét tisztázta volna Szabadi-ügyben, másika pedig az Orbán-bányák és a Dunaferr közötti dolomitszállítási szerződéseket firtatta volna. A kormányfői felelősség vizsgálatára megalakított munkacsoport elnöke, Keller László korábban elmondta: mindenekelőtt azokat az írásbeli kérdéseikre adott válaszokat vizsgálják meg, amelyeket a képviselők Stumpf István kancelláriaminisztertől, illetve Polt Péter legfőbb ügyésztől kaptak. A munkacsoport nem csupán a miniszterelnöki felelősség kérdését kívánja tisztázni, hanem a kormányzati ellenőrző rendszer elmúlt három évi működését is. Az Orbán-bányák ügyét tisztázó munkacsoport vezetője, Bauer Tamás tájékoztatása szerint legkorábban jövő héten kezdi meg munkáját.