Fidesz-MDF: közös választási program

Index
2001.09.04. 09:06
Együtt dolgozza ki a 2002-es országgyűlési választásokra programját a Fidesz MPP és a Magyar Demokrata Fórum, miután péntek éjjel választási szövetséget kötöttek egymással - derült ki Répássy Róbert fideszes frakcióvezető-helyettes Napkeltének adott nyilatkozatából kedden. A két párt nézetei egyébként is igen közel állnak egymáshoz - hangoztatta Répássy, aki az is elmondta, hogy már folyik a program kidolgozása, amelynek egyik alapja a Fidesz májusban nyilvánosságra hozott, a Jövő elkezdődött című vitairata. A Fidesz egyébként továbbra sem gondol az MDF "bedarálására", Pokorni Zoltán pártelnök egy eljövendő néppártról szóló szavai pedig, amelyet a szövetség megkötése után mondott, csupán Antall József volt miniszterelnök gondolatait elevenítették fel, aki már korábban felvetette, hogy egyszer majd egyesülnie kell a polgári pártoknak - jelentette ki Répássy.