Sajtókorlátozás Koszovóban

MTI
2000.06.22. 11:58
Bernard Kouchner, a koszovói ENSZ-adminisztráció vezetője ideiglenes sajtókorlátozást vezetett be, amelynek értelmében megtiltják olyan információk közlését, amelyek egyének életét fenyegethetik. Az ENSZ-erők által bevezetett tilalom nemcsak az írott, hanem az elektronikus tájékoztatási eszközökre is vonatkozik. Egyúttal megbízták Douglas Davidson ideiglenes médiafelelőst, hogy dolgozzon ki olyan magatartási kódexet, amelyben leszögezik: az újságíróknak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, valamint az Emberi Jogok Európai Konvenciója szellemében kell tevékenykedniük. A szabályzat megsértését szankcionálhatják figyelmeztetéssel, ezertől tízezer német márkáig terjedő pénzbüntetéssel vagy akár a médium bezárásával is. Davidson szerint jelenleg Koszovóban legalább negyven rádióadó és két tévécsatorna működik engedély nélkül. Június elején már - ugyancsak átmeneti jelleggel - betiltották a Dita című koszovói lapot uszítás címén. A lap azzal vádolta az ENSZ-misszió egyik szerb alkalmazottját, hogy korábban tagja volt egy félkatonai szervezetnek. Ezt követően az alkalmazottat megölték.