Valér
4 °C
8 °C

Magyarországon találkozhatna II. János Pál és a moszkvai pátriárka

MTI
2001.10.09. 16:08
Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden a Vatikánban felajánlotta: Magyarország közvetítene a katolikus és az ortodox egyház vezetője között a Szentszék által régóta vágyott, de a moszkvai patriarchátus elutasítása miatt mindeddig meghiúsult találkozóhoz. A magyar ajánlatot fogadva II. János Pál pápa minden eddiginél határozottabb készséget nyilvánított a találkozásra II. Alekszij moszkvai pátriárkával- jelentette ki a köztársasági elnök. Mádl szerint a két egyházfő találkozójának Magyarország adhatna otthont, és ennek "nagyon komoly üzenete lenne a jövő számára Európa, a világ keresztény egyházainak jobb együttműködése, egyfajta ökumenéje kiteljesedése szempontjából" - mondta a köztársasági elnök. Magyarország annyit tehet az ügyben - mondta Mádl Ferenc -, hogy a két nagy egyház vezetőivel találkozva mindannyiszor felveti és ösztönzi a témát, tolmácsolva az emberek, a nép azon óhaját, hogy legalább ezen a téren béke és testvéri szeretet uralkodjon el az egész világon.