Éjszakázásra készülhetnek a képviselők

Világgazdaság
2001.10.25. 08:19
A kormány már jelezte a parlamentnek, hogy a továbbiakban semmilyen javaslatot nem készül beterjeszteni, az idén a Ház várhatóan mégsem tud megbirkózni a kabinet jogalkotási terveiből adódó feladatokkal. Ennek legfőbb oka, hogy a kormány az eredetileg tervezett 36 törvényen túl további 12 javaslat elfogadását kérte; mindezek megvitatása és elfogadása a decemberre tervezett rendkívüli ülésnapok ellenére sem fér bele az időbe.

Az Országgyűlés 2001-ben még öt alkalommal ül össze, ám a november 12-ével kezdődö héten csak egyetlen, kizárólag szavazásokra szánt napon tanácskoznak. A képviselőknek valamennyi tárgyalási héten feszített munkatempóra, több esetben éjszakázásra kell készülniük. Az eredeti programon felül beterjesztett javaslatok elfogadása közül azonban öt-hat ezzel együtt is februárra csúszhat. Áder János házelnöknek tehát február elején legalább egy plenáris napra össze kell hívnia a Házat. Ezzel egyszersmind elejét veheti a parlament "bezárása" miatti esetleges ellenzéki támadásoknak. A koalíció reményei szerint a köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra, azaz április 7-ére tűzi ki a választásokat.