Jövő héten Szájer-Nagy találkozó

MTI
2001.10.25. 18:04
Hétfőn találkozik egymással a Fidesz és az MSZP frakcióvezetője - jelentette ki Szily Katalin a szocialisták alelnöke csütörtökön. Szájer József és Nagy Sándor azt követően találkozik egymással, hogy nemrég Medgyessy Péter, a szocialisták kormányfő-jelöltje kért találkozót Orbán Viktor miniszterelnöktől. A kormányfő a Fidesz elnökéhez irányította Medgyessyt, az a találkozó azonban nem jön létre, de mindkét párt jelezte: sor kerülhet a frakcióvezetők, illetve elnökök találkozójára. Szily Katalin csütörtökön azt mondta: egyelőre nem tud róla, hogy a Fidesz által kijelölt alelnök, Rogán Antal bejelentkezett volna a Pokorni Zoltán és Kovács László esetleges találkozójának megszervezése végett. A pénteki MSZP-SZDSZ-találkozóval kapcsolatban Szili hangsúlyozta: nem mandátumokat kívánnak osztogatni és nem választási szövetségben gondolkodnak, arról egyeztetnek, hogy a közös célt - a jelenlegi kormány leváltását - miként tudják elérni a két párt választási programja mentén.