Medgyessy: megalakult a kormányváltók szövetsége

MTI
2001.12.14. 17:43
Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt az MSZP januári kongresszusán elfogadásra kerülő program legfontosabb téziseit ismertette pénteken Budapesten, a Magyar Vasúttörténeti Parkban tartott rendezvényen. Szavai szerint a jóléti rendszerváltást valóra váltó nemzeti középkormánynak igent kell mondania a közös jólétre és szabadságra, az erősek gyengék iránti felelősségére, a munka, a teljesítmény becsületére, a nemzetünkért, családunkért érzett felelősségre, a döntésekben való érdemi részvétel lehetőségére, a félelem nélküli, biztonságos életre, továbbá a politikai hatalom korlátozására, valamint ellenőrzésére. A miniszterelnök-jelölt közölte: az MSZP januárban elfogadásra kerülő programja több párt, számos szakmai szervezet és társadalmi szövetség alkotta széles körű társadalmi támogatásra épül; az így létrejött társadalmi koalíció a kormányváltók közössége nevet viseli majd. Kovács László pártelnök kijelentette: a jelenlegi kormány a "hét nem" kormánya. - Ez a kormány nem a demokrácia, nem a szociális érzékenység, nem az esélyegyenlőség, nem a jövő, nem a tisztesség, nem a nemzeti összefogás és nem az Európai Unióba történő beilleszkedés kormánya - vélekedett az MSZP elnöke.