Készül a Lex Répássy újabb változata

Népszava
Január végéig elkészülhet a "lex Répássy" módosított változata. Ismert, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette Répássy Róbert (Fidesz) azon javaslatát, amely bevezetné a kötelező válaszadás jogát a sajtóban megjelenő véleményekre. A fideszes politikus indítványa az Ab szerint aránytalanul korlátozza a sajtószabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát. Répássy lapunknak korábban úgy nyilatkozott: az Alkotmánybíróság bőven adott támpontot arra, miképpen dolgozzák át a javaslatot. Ezt meg is teszik, a szöveget ismert jogászokkal véleményeztetik, mielőtt benyújtanák a parlamentnek. Arról egyelőre nincs döntés, hogy a februári plenáris ülésen kerül-e a T. Ház elé az új változat.

Az Ab kimondta: a válaszadás jogintézménye ismert a nemzetközi jogban, de annak a Répássy által javasolt módja alkotmányellenes. Hogy ezt a részt hogyan dolgozzák át, azt egyelőre nem tudni. Valószínű azonban, hogy az új javaslatban valamilyen módon szabályozzák, illetve korlátozzák a válaszadás módját, tartalmát, terjedelmét, hiszen az Ab éppen a szabályozatlanságot kifogásolta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47