Nem törvényes megoldás a menetlevél kitöltetése

Népszava
Az adatvédelmi törvénybe ütközik a Belügyminisztérium azon terve - állítják adatvédelmi szakértők -, amely szerint menetlevelet kell vezetnie a jövőben annak az autótulajdonosnak, akinek a kocsiját gyorshajtáson kapták, de nem árulja el, hogy ki vezette. (Ugyanis így nincs kit felelősségre vonni.) A menetleveles megoldás alapjául az szolgál, hogy a BM-ben úgy látják: az autó veszélyes üzem, amit ha nem a megfelelő körültekintéssel üzemeltetnek, az súlyos következményekkel járhat. Így tehát az első gyorshajtást még a jövőben is meg lehet úszni, de ha a tulajdonos nem árulja el, ki vezette az autóját a kérdéses időben, ezek után már menetlevelet kell vezetnie. Ebből pedig bármikor kiderül: kit terhel felelősség a szabálysértésért. Az egyébként Németországban már bevált módszer bevezetéséhez a KRESZ-t kell majd módosítani. És éppen emiatt aggályos adatvédelmileg ez a megoldás. Személyes adatokat kezelni ugyanis kizárólag akkor lehet, ha abba az érintett beleegyezett vagy erre a törvény ad felhatalmazást. Csakhogy jelen esetben nincs szó az autótulajdonosok beleegyezéséről, a KRESZ viszont kormányrendelet, nem pedig törvény. Így tehát nincs törvényes lehetőség a BM javaslatának bevezetéséhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19