Nem nyilatkoznak Medgyessy köszöntő leveléről a nagyegyházak

MTI
A magyarországi katolikus, református és evangélikus egyház csütörtökön egyeztetett álláspontja értelmében nem nyilatkozik arról a köszöntő levélről, amelyet püspökei, lelkészei és vezető tisztségviselői kaptak Medgyessy Pétertől, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől - közölték az egyházak képviselői az MTI-vel. Az MTI a Magyar Nemzet című napilapban megjelent cikk kapcsán kereste meg az egyházak vezetőit, illetve szóvivőit. A lapban Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke kijelentette: "kifejezetten károsnak és az egyházakra nézve is bántónak" tartja, ha a közelgő választási kampányban az egyházakat is fel akarják használni. Medgyessy Péter december 19-i keltezésű, az egyházak püspökeihez, lelkészeihez karácsony alkalmából elküldött levelében úgy fogalmaz: "Magam a hit, az erkölcs erejében bízva a még ínségben szenvedők gondjainak enyhítésén, a már megerősödöttek további sikerein dolgozom". "Szolgálatunk közös gyümölcse egy erős nemzet tehát, egy sikeres Magyarország, melyet csak közös hittel, közös erővel tudunk felépíteni" - írta az MSZP-s politikus. Gál J. Zoltán, Medgyessy Péter kabinetfőnök-helyettese az MTI-nek csütörtökön azt mondta: a karácsonyi üdvözletet nem nyilvános levélnek, hanem személyes hangvételű köszöntésnek szánták, és azóta már számtalan köszönő, illetve válaszüzenetet kaptak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32